A tervek szerint még az idén leszállítják Magyarországra az első két, HForce fegyverrendszerrel felszerelt H225M közepes helikoptert. Az Airbus Helicopters által az ilyen többcélú forgószárnyasok, így a könnyű H145M részére is kifejlesztett megoldás kínál reális lehetőséget a honvédség légi tűztámogatási képességének fejlesztésére az elkövetkező időszakban.
Az új helikopterek beszerzéséről 2018-ban aláírt szerződések alapján a honvédség 2019 és 2021 között húsz, HForce-előbeépítéssel ellátott H145M helikoptert kapott, melyekhez öt fegyverrendszerkészletet is megvásároltak az úgynevezett többcélú (Multipurpose, MP) konfiguráció keretében. 2023 és 2025 között pedig hat, HForce-szal felszerelt H225M Caracal érkezik, a különleges műveleti konfiguráció (Special Operations Forces, SOF) részeként. A fogalmazás nem véletlen. Hiszen míg a könnyű helikopterek esetében további kitek beszerzésével van lehetőség a fegyverrendszer implementációjára akár az összes gépen (időközben a flotta tragikusan 19-re apadt), addig a közepes gépeknél fix konfigurációról beszélünk, a megrendelt mennyiség fennmaradó része, tíz harcászati szállító konfigurációjú (Tactical Transport Helicopter, TTH) gép nem lesz felfegyverezhető.
Mindez azt jelenti, hogy 2025-re a honvédség összesen tizenegy, HForce fegyverrendszerrel felszerelt, légi tűztámogatásra alkalmazható helikopterrel rendelkezik majd (80–85-ös oldalszámú H225M SOF-ok és leszállításkori konfigurációban 12–14-es, illetve 19–20-as oldalszámú H145M MP-k), amelyeket szükség esetén akár további tizennéggyel is lehet bővíteni. Ez önmagában is jó hír, de az aktuális kontextusban azért van kiemelkedő jelentősége, mert a nemzetközi folyamatok sajnos nem voltak kegyesek, és továbbra sem reménykeltőek a Mi–24-es harci helikopter képesség-helyreállítása és további fenntartása vonatkozásában. A téma érzékenysége miatt konkrétumok ugyan nem ismertek, de nincs szükség nagy fantáziára ahhoz, hogy az Oroszország elleni szankciók negatív hatását belássuk. Ez a rövid távú fenntartáshoz szükséges alkatrészellátást, a pusztítóeszközök beszerzését egyaránt megnehezíti, vagy akár el is lehetetlenítheti, nem beszélve a típus hazai pályafutásának egy további nagyjavítással a 2030-as évek elejéig történő esetleges meghosszabbításáról. Könnyen belátható, hogy az ikonikus szovjet típus újbóli használatba vételéről született 2016-os döntés, a 2017–2019 között nyolc gép esetében megvalósult oroszországi nagyjavítás és korlátozott modernizáció óta mekkorát fordult a világ, ami a honvédség és konkrétan a forgószárnyas tűztámogatás esetében is alkalmazkodási kényszert szülhet.
De lássuk, miben is lehet reménykedni, mi is az a HForce. Mi az eredete, és mire képes?
A HForce generikus fegyverrendszer koncepciójával egy olyan időszakban rukkolt elő az európai helikoptergyártó, amikor a védelmi (vagy szélesebb értelemben vett biztonsági célú) költségvetések még alacsonyak voltak, miközben a Nyugat által vívott békefenntartó, stabilizációs célú, a hadviselés jellegében aszimmetrikus konfliktusok voltak napirenden. Ebben a környezetben logikusnak tűnt egy olyan megoldás, amely lehetővé teszi, hogy egy ország a helikopterflottája által végrehajtható feladatok körét az aktuális kihívások, fenyegetések jellege alapján szükség szerint bővítse a felfegyverzett feladatokkal, s ezzel megspórolhassa a dedikált harci helikopterek drága beszerzését és fenntartását. Ennek lényege, hogy stabil, megbízható és elterjedt többcélú helikoptertípusokat (H225M, H145M, H125M) a gyártásnál vagy módosítás, átépítés során ellátnak egy fegyverrendszer előbeépítéseivel, illetve létrehoznak olyan fegyverrendszerkészleteket (tűzvezető számítógép, megjelenítőegység, fegyverfelfüggesztők stb.), melyek viszonylag könnyen a gépekbe ki- és be-, illetve fel- és leszerelhetők. Ez utóbbiaknak modulárisnak és nyitott architektúrájúnak kell lenniük, azaz lehetővé kell tenniük a különböző szenzorok, fegyverzetek, pusztítóeszközök viszonylag egyszerűbb integrációját. Amikor nincs rájuk szükség, a készletek a raktárban vannak, és nem pörög az üzemidejük, illetve nem vesznek el a helikopter hasznos terheléséből, nem növelik a légellenállását. Amikor azonban a fenyegetettség változásával szükségessé válnak a fegyverzet alkalmazását igénylő feladatok, előkerülnek a készletek, a szenzorok, a pusztítóeszközök. Viszonylag gyorsan és olcsón megteremthető vagy megerősíthető egy alacsony szinten, de folyamatosan életben tartott képesség. Az Airbus úgy véli, hogy a HForce generikus fegyverrendszerrel (és persze a szükséges kommunikációs és önvédelmi képességekkel) felszerelt több-célú helikopterek képesek lehetnek egy harci helikopter feladatainak akár 80 százalékát is végrehajtani.
Mindez persze csak elmélet, és a dedikált harci helikopterek hívei, a „mihus közösség” ezt alighanem sohasem fogja tudni elfogadni. S valóban, egy valóságos haderő terveibe, mindennapi kiképzésébe, logisztikájába, fegyvernemi fogalmi keretei közé illeszteni messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik. Az ugyanakkor nem lehet kérdéses, hogy a HForce-koncepciónak a születése időszakában mindenképpen, de manapság, egy nagymértékben megváltozott világban is van létjogosultsága, arról nem is beszélve, hogy a honvédség esetében eldöntött a kérdés. Itt vannak, illetve jönnek a további gépek, a bennük rejlő lehetőséget vétek lenne nem kihasználni rövid távon éppúgy, mint az új helikopterek tervezhető mintegy harmincéves élettartama alatt akár továbbfejlesztett formában is.
A HForce-rendszer lelke a Rockwell Collins Deutschland tűzvezető számítógép, a Thales Scorpion sisakcélzó (HMSD), továbbá a Wescam MX–15-ös multispektrális szenzortorony (vagy ekvivalens elektrooptikai rendszer, azaz EOS). Attól függően, hogy a kuncsaft milyen képességet céloz meg, bontották a felszerelést különböző „opciókra”. A 0. opció azt jelenti, amikor a helikoptert előkészítik, és megtörténnek a fegyverrendszer hordozásához szükséges előbeépítések (gyártásnál vagy retrofit jelleggel). Az 1. opcióban a „ballisztikus” fegyverek, így a géppuska- (12,7 mm) és gépágyúkonténerek (20 mm), nem irányított rakétablokkok válnak alkalmazhatóvá a pilóta hordozta sisakcélzó és megjelenítőegység (HMSD) segítségével. A 2. opcióban ugyanezek a pilóta és a fegyverrendszer-operátor HMSD-je, illetve a szenzortorony segítségével. A 3. opcióban pedig megjelennek az irányított fegyverek, így a lézerirányítású 70 milliméteres kisrakéták, valamint integrálhatóvá válnak a nagyobb ható-távolságú, nehezebb irányított páncéltörő rakéták (Spike) vagy akár levegő-levegő rakéták (ez utóbbi leginkább a Mistral ATAM változata lehetne, ha erre igény mutatkozna).
A HForce fegyverrendszer egyik legfontosabb elemének számító Thales Scorpion sisakra szerelt megjelenítő- és célzókészülék azzal hozott újat, hogy a helyzetét érzékelő, a kabinban, illetve a kabintetőn elhelyezett (legalább tíz) optikai referencia mellett egy saját kis inerciális egységgel is ellátták. Ez azt jelenti, hogy a sisak viselője (pilóta vagy operátor) fejének leggyorsabb elmozdulását is képes lekövetni, így a jobb szem elé helyezett reflexüvegre vetített képet a lehető legkisebb késéssel megjeleníteni. A repülési adatok, a navigációs és célzási szimbológia mellett ide a kamerák képét is fel lehet vetíteni, de például rossz látási viszonyok esetén virtuális terepmodellt is. A sisakcélzó alkalmazása mindazonáltal a közeli, felbukkanó célok leküzdése esetében lehet igazán hatékony. A preferált, nagyobb távolságban is nagy pontosságú módszer a 2. opciótól elérhető, és szenzortoronnyal kombinált. Ebben az operátor az MX–15-ös által követésbe veszi a célt, és a tűzvezető számítógép a robotpilótával együttműködve fordítja a gépet olyan oldal- és helyszögbe, amely a gépágyú és a nem irányított rakéta találatához szükséges. Ami a tengerentúli L3 Wescam MX–15-ös szenzortornyát illeti, a nappali és éjjeli kamerák közvetlen funkciói mellett – melyek hasonlatosak a Gripen Litening konténere esetében ismerttel – az operátor számára komolyabb képfeldolgozási funkciók is rendelkezésre állnak. Ilyen például, hogy a vett képből egy algoritmus képes kiválasztani a mozgó célpontokat, és követni azokat. A toronyban lévő inerciális egység pedig jó ideig akkor is fenn tudja tartani (persze változatlan mozgásparaméterek mellett) a céltárgy követését, ha az éppen fedésbe kerül. A szenzortorony ezen túlmenően integrálva van a gépek avionikai rendszerében (H145M esetében Helionix) használt Euronav mozgó térképpel is. A személyzet számára megjelenő digitális térképre így folyamatosan rá tudják vetíteni azt a területet, melyet a használt kamera az adott látómezejével éppen belát, azaz a vett kép azonnal korreláltatható a földrajzi adatbázissal, ami hozzájárul a célok helyzetének meghatározásához. A toronyban tipikusan lézertávmérő, az éjjellátó szemüvegekkel kompatibilis lézerpointer (illuminátor), továbbá célmegjelölő (designator) is helyet kap (a torony megjelölése ez esetben MX–15D). Ez utóbbival lehetséges a 3. opcióban szereplő félaktív lézerirányítású fegyver, a Thales Belgium (egykori Forges de Zeebrugge) FZ275-ös LGR célra vezetése vagy akár más baráti erők lézerirányítású fegyvereinek (például a Gripen lézerirányítású bombáinak) célra vezetése. A vett képeket a rendszer – ismét csak a Liteninghoz hasonlóan – természetesen le is sugározhatja a Rover adatcsatornán keresztül, ami a földi erőkkel, elsősorban az előretolt repülésirányítókkal könnyíti meg az együttműködést.
Jelen állás szerint a HForce-szal a honvédség egy gépágyúkonténert, illetve két-féle rakétablokkot képes használni. A Nexter (KNDS) NC621-es típusú 20 milliméteres gépágyúkonténerét mind a H145M, mind a H225M SOF alkalmazhatja. A könnyű helikopternél ezt kiegészíti a tizenkét, 70 milliméter űrméretű rakéta hordozására alkalmas Thales Belgium FZ231-es indítóberendezés, a közepesnél pedig a 19 csövű FZ225-ös. Mindkettő esetében rendelkezésre állnak úgynevezett lencsevédő készletek, melyek feladata, hogy rakétaindításnál a csövekben hátramaradó LGR-ek rávezetőfejét megóvja az éppen kirepülő rakéta forró égéstermékétől. Az indítóberendezésenként néhány cső elejére felszerelt „sapkák” csak akkor nyílnak ki, amikor az adott csőből indított LGR kilöki azokat, így értelemszerűen csak „indítás utáni befogás” (LOAL) üzemmódban lehet használni a rakétákat. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a korlátnak a meghaladására fejleszti a cég az FZ606-os intelligens indítóberendezést, amely már mind a hat csövén nyitható-zárható fedéllel ellátott, lehetővé téve az indítás előtti befogás (LOBL) üzemmódot. Mivel így az LGR rávezetőfejének lehetősége van a megjelölt célról visszaverődő lézerfény detektálására, erről visszajelzés küldésére a személyzetnek, még nagyobb a valószínűsége a találatnak.
A HForce-koncepció megjelenésétől nyilvánvaló volt az, hogy a civil alaptípusok túlélőképességének talán legfontosabb összetevője az integrált fegyverek hatótávolsága lesz. Ha kellően távolról tudja azokat indítani, nem kell kiderülnie, hogy az ellenség találatait milyen rosszul viselik ezek a gépek. Az LGR esetében ez jelenleg legfeljebb hat kilométer, ami már jócskán kívül van a komoly csöves légvédelem (gépágyúk), illetve a kis, vállról indítható rakéták (MANPADS) zónáján is. A jelentősebb csapatlégvédelmi eszközökén azonban nincs, így mindenképpen indokolt egy nagyobb hatótávolságú irányított páncéltörő (pontosabban többfunkciós) rakétafegyver integrációja is. Azóta már eldőlt, hogy a H145M esetében ez a Rafael Spike ER/ER2-es lesz, mely rádiófrekvenciás adatátviteli rendszer alkalmazása esetén akár 16 kilométeres lőtávolságot is lehetővé tesz. Az integrációs munka a kezdeti lövészetek (Aeromagazin 2022. július) után 2024–2025-ben zárul, és van olyan H145M-vevő, mely már kifejezetten ezzel a fegyverzeti lehetőséggel kérte gépei szállítását. Ami a H225M-et illeti, itt is napirendre kerülhet a rakétacsalád integrációja, különös tekintettel a nagyobb teherbírásra, ami lehetővé tenné az immár 40 kilométeres hatótávolságú Spike NLOS változat hordozását is. Az sem kizárt, hogy a Caracal fegyverzetfelfüggesztő csomópontjának elhelyezkedése miatt jelentősebb integrációs munkákra lesz szükség.
A HForce kapcsán még egy lehetőséget érdemes megemlíteni. Szerbia, a rendszer legelső (2017) megrendelője a saját fejlesztésű és gyártású fegyvereit integrálta. Ilyen az L80-07-es indítókonténer az SZ–8-as 80 milliméter űrméretű nem irányított rakéták számára, illetve a GH–78-as 12,7 milliméteres géppuskakonténer. Az LGR mintájára folyamatban van az SZ–8-asok lézerirányítású változatának kialakítása is.
Végül, de nem utolsósorban a HForce-szal összefüggésben szót kell ejteni arról is, hogy a fejlesztéséhez szükséges tesztlövészetek jelentős részére Magyarországon kerített sort az Airbus Helicopters, illetve partnercégei. 2017 őszén a gyártó H145M HForce-prototípusa, a D–HADX dolgozott a körös-hegyi lőtéren, míg 2018 nyarán a D–HMBE demonstrátor vendégeskedett nálunk. A H225M esetében pedig az első magyar SOF géppel, a 80-as oldalszámúval (F–ZWDZ) zajlottak a tesztek idén március–április folyamán.
A. M.
Fotó: Zord Gábor László