Sokféle műhold létezik. Űrügynökségek, magáncégek, egyetemek, kutatócsoportok eszközei keringenek fejünk felett nap mint nap. Egy átlag-középiskolás számára mind az űr, mind ezek az intézmények távolinak tűnhetnek. Ám az Európai Űrügynökség CanSat versenye éppen azt teszi lehetővé, hogy a résztvevők megismerkedhessenek a műholdépítés alapjaival.
2023. április 12–13-án tartották az első magyar országos CanSat verseny döntőjét: az indítási napot a Magyar Honvédség újdörögdi kiképzőbázisán, majd a prezentációs napot a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban. Tíz csapat eszköze jutott fel kutatórakétán egy kilométeres magasságba, hogy aztán leereszkedve méréseket végezzen. A résztvevők a második napon mutatták be a szakmai zsűrinek a mérések feldolgozott adatait. A döntő fődíját elnyerő társaság, a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumból érkező MoSat utazhat az Európai Űrügynökség (ESA) európai döntőjére júniusban. A fődíjon kívül három különdíjat is kiosztott a zsűri: a debreceni Tóth Árpád Gimnázium SBFSat csapata nyerte a technikai különdíjat, a budapesti Madách Imre Gimnázium csapata, a MIGSat a tudományos különdíjat, illetve a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium Space Pelicans elnevezésű formációja az ismeretterjesztésért járó különdíjat.
Mi a CanSat?
A verseny keretein belül középiskolás diákok kaptak lehetőséget saját, üdítősdoboz méretű kis műholdjuk megépítésére projekt-munka formájában. Bár az űrbe nem küldik ki, a rakéta egy kilométeres magasságba repíti a CanSateket, ahonnan azok maguktól ereszkednek le a földre, miközben küldetésüket teljesítik. Igen, küldetéseket. Az elsődleges küldetés során légnyomás- és hő-mérsékletértéket kell rádión továbbítani egy földi állomásnak. A másodlagos küldetésben viszont a csapatok teljesen szabad kezet kapnak. Amennyiben van egy kreatív ötlet, legyen az tudományos vagy mérnöki jellegű, CanSat-küldetést lehet belőle csinálni, ha belefér egy 0,33 literes üdítősdobozba.
Az idei verseny magyar fordulóját a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezte az Asztronautikai Diákklub (ADK), a BME Suborbitals rakétaépítő versenycsapat és a BME Kozmosz Szakkollégium közreműködésével, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) mint fő szakmai partnerrel, valamint szponzorok támogatásával. A verseny során a diákok megtanulhatták, hogy milyen lépései vannak egy műholdprojektnek az ötleteléstől a tesztelésig. Ezen-felül a csapatmunka keretében az időbeosztást és a munkamegosztást is elsajátíthatták, hiszen különböző feladatköröket kellett ellátni a csapatban, például programozás, 3D--modellezés, az elektronika megtervezése, küldetések kidolgozása. A sok tudás és tapasztalat hasznos mind az egyetemen, mind a majdani munkahelyen, ezért a jövőbeni önéletrajzban is jól mutat egy ilyen megmérettetés.
Az eltelt hónapok alatt a diákok és tanáraik is számos szakmai támogatást kaptak: a szervezők írott anyagokat, oktatóvideókat készítettek, és a versenyzők személyes, illetve online képzési alkalmakon ismerkedhettek meg a rádiókommunikáció, a hardver- vagy szoftvertervezés, a 3D-tervezés és -nyomtatás alapjaival, és a csapatmunkához szükséges készségek fejlesztése sem hiányzott az átadott ismeretek közül. A verseny során több dokumentumot kellett elkészíteni, mire kiderült, melyik tíz csapat eszköze repülhet rakétán a döntőben. Ezek olyan anyagok voltak (természetesen egyszerűbb, rövidebb változatban), amilyeneket egy valódi űr-ipari projekt során is létre kell hozni. Az első dokumentum az előzetes tervfelülvizsgálat (Preliminary Design Review, PDR) volt, amelyet mind a 42, versenyre benevező csoport benyújtott. Közülük 28 társaság küldte be a második mérföldkőre a kritikus tervfelülvizsgálat (Critical Design Review, CDR) elnevezésű dokumentumot és hozzá egy ötperces videót. Ebben bemutatták a részletes terveket, amelyek alapján véglegesítették az eszközt. A zsűri a CDR és a videó alapján, kétlépcsős bírálattal választotta ki a tíz döntőbe kerülő és a három tartalék csapatot.
Két nagy találkozón is részt vehettek a versenyzők a vetélkedés hat hónapja alatt. Már januárban, a „nagy találkozón” megismerkedhettek a többi résztvevővel, megvitathatták a tervezés és a kivitelezés során felvetődő nehézségeket és az azokra megtalált megoldásokat, továbbá elkezdhettek formálni egy aktív szakmai közösséget. Találkozhattak a zsűri tagjaival is, akik így alaposabban tanulmányozhatták a csapatok elképzeléseit, és tanácsaikkal segítették őket.
A márciusi „második találkozót” Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos nyitotta meg, valamint eljött két „meglepetésvendég” is: Detre Örs Hunor, a James Webb-űrteleszkóp egyik létrehozója, aki felvillanyozó motivációs beszédet tartott, majd Horváth Attila alezredes ismertette a Magyar Honvédség által biztosított helyszínt és az indítási nappal kapcsolatos tudni-való-kat. Az Európai Űrügynökség CanSat versenyért felelős munkatársa, Elsa Sánchez a magyar versenyzőknek készített exkluzív videóüzenetben biztatta a csapatokat. A döntős és tartalék formációk egy-egy egyedileg tervezett 3D-nyomtatott tokent kaptak „belépőjegyként” a döntőre, a be nem jutott csapatok tagjai pedig átvehettek egy-egy példányt a Magyarország és a világűr című könyvből, amely a magyar űrtevékenység hiánypótló összefoglalójaként jelent meg 2021-ben.
A versenynek csak az egyik célja volt, hogy kiválasszák az európai döntőre utazó magyar csapatot. Még fontosabb volt az, hogy minél több diák minél többet tanulhasson elektronikáról, programozásról, csapatmunkáról és magáról az űrtevékenységről. Öröm volt ennyi érdeklődő, aktív fiatallal és elhivatott pedagógussal találkozni!
A. M.
(Forrás: MANT-sajtóközlemény)
Cikkünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült