Hazánk több mint harminc éve ápol közeli kapcsolatot az Európai Űrügynökséggel, 2015 óta teljes jogú tagként. Az ügynökség világklasszis missziókat és tudományos-technikai fejlesztéseket valósít meg, kiváló hely az űrkutatás szerelmeseinek, egyelőre mégis kevés honfitársunk dolgozik a nemzetközi szervezet kötelékében.
Noordwijk egy álmos kisváros az Északi-tenger partján Hollandiában, félúton Amszterdam és Hága között. Fő látnivalója mégsem a tenger vagy a lankás dűnék, hanem az Európai Űrkutatási és Technológiai Központ (ESTEC), amely az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb campusa és egyben a mérnöki munka fókuszpontja. A központ 2500-nál is több munkatársa dolgozik különféle projekteken a földmegfigyelő műholdaktól a Galileo GNSS keringőegységeken át a Mars-járókig. A legtöbb európai tudományos űreszköz itt tölti első és utolsó földi napjait is; előbbit általában egy egyszerű prezentációként, utóbbit pedig már a startra készülve, a tesztközpontból egyenesen a világ túlsó felén található francia guyanai űrközpontba szállítva.
Jómagam 2017 óta dolgozom itt, huszonegy másik tagállamból származó kiváló munkatársam mellett, nemzetközi közegben, Európa következő űrprogramjain és hordozórakétáin. Az évek alatt sokszor felbukkant beszélgetésekben, hogy mégis milyen úton-módon lehet magyarként kikerülni az űrügynökséghez, és mindig különösen meglepődnek a válaszomon: egyszerűbben, mint gondolnák!
Mérnöki vagy tudományos pályán mozgó érdeklődők számára az általános követelmény csupán egy mesterdiploma és folyékony angoltudás, az ESA a közhiedelemmel ellentétben pedig meghirdet kezdő pozíciókat is. Természetesen előny, ha az embernek van tapasztalata az űriparban, de például egy autóipari villamosmérnök is sikeresen karriert tud váltani. A saját mérnöki hátterem miatt én főleg ebből a perspektívából írom e cikket, de ez nyilvánvalóan nem a teljes kép. Az ügynökség úgy működik, mint egy nagyvállalat: seregnyi jogi, pénzügyi, technikai és adminisztratív munkatárs szükséges a projektek megvalósításához, akiket szintén a tagállamokból toboroznak.
Frissen diplomázott repülőgépmérnökként nekem kézenfekvő volt az ESA Young Gra-duate Trainee (YGT) programja, amely egyéves gyakornoki szerződést ad valamelyik szervezeti alegységbe, esetemben az Aerotermodinamika szekcióba. A követelmények és a pontos feladatkör nagyon változatos, a laboroktól a jogi osztályig sok helyen dolgoznak a programban részt vevők. Jellemzően van egy nagyobb, önálló munka, amelyet a program alatt az ember egy tapasztaltabb kollégája irányítása alatt végez; az én esetemben ez az ExoMars 2020 leszállóegység leszállásának szimulációs munkája és az eredmények analízise volt. A fókusz a mozzanat utolsó néhány másodpercén volt, amikor az űreszköz a marsi felszíntől csupán pár méterre egyensúlyozik négy rakétahajtómű forró gázcsóváján. A feladathoz a saját szuperszámítógépünkön futtattam számításigényes áramlástani szimulációkat, sokszor heteken át, az eredményeket pedig végül az ExoMars program menedzsmentje előtt prezentáltuk. Más gyakornokok foglalkoztak műholdak közötti optikai kommunikációval, gépi tanulással vagy éppen konkrét műholdalkatrészek tesztelésével és még nagyon sok más témával. A programra évente egy alkalommal, februárban írják ki a betölthető posztokat, általában egyszerre több mint százat.
YGT-ként az ember élvezheti a teljes jogú állománynak járó kiváltságokat (adómentes jövedelem, kiterjedt egészségbiztosítás, klubok és sportlétesítmények használata) és a program szociális vonatkozásait is. Az itt kötődő barátságok rendszerint évtizedek távlatában is megmaradnak. A határozott idejű szerződést lehetőség van még egy évvel meghosszabbítani, ez néhány esztendeje még igen ritka előjog volt, de az utóbbi időben előfordult, hogy a gyakornoki programban részt vevők harminc százaléka is megkapta. A szerencsések között voltam, így még egy évet maradhattam, hogy folytassam a munkámat.
A második évemben jelentősen bővült a feladatköröm, inkább már teljes jogú munkatársként tekintettek rám, bekapcsolódtam a szervezeti egységem által ellenőrzött projektekbe, kutatás-fejlesztési munkákba. Itt jobban beleláttam az ESA által követett projektstruktúrába, az ipar által leszállított munkák (papíralapú és hardver egyaránt) műszaki felülvizsgálatába. Az űrügynökség viszonylag kevés dolgot fejleszt és gyárt le saját maga, ebből a szempontból inkább döntéshozó szerv, az űreszközök tervezését, gyártását nyilvános pályázatokon keresztül bonyolítja le. A technikai kompetenciáját arra használja, hogy ellenőrizze, irányítsa az ipar munkáját, illetve eldöntse, milyen fejlesztésekre van szükség éppen.
A meghosszabbított szerződésem vége felé ismét szerencsés voltam, a szekcióm több pozíciót is megnyitott külső szerződéses munkatársaknak. Ezeknél a szerződéseknél az illető nem közvetlenül az ügynökség alkalmazásában áll, hanem egy külső közvetítőcégen keresztül dolgozik. Ez igen bevett szokás nagy nemzetközi szervezetekben, okai pedig túl hosszasak, hogy itt ecseteljük ezeket, de a technikai munkatársak nagyjából felének ilyen szerződése van. A gyakorlatban az ember ugyanúgy dolgozik a kollégái mellett, mint ha az ESA maga alkalmazná, de valamivel több az adminisztráció. Jelentkezéskor ezeket a pozíciókat nem az űrügynökség hirdeti meg, hanem 10-12 közvetítővállalat (sokszor ugyanaz a pozíció több cégnél is elérhető, ekkor érdemes mindegyikükkel beszélni). Ezek után egy kétlépcsős interjú következik, először a közvetítőcéggel, majd ha ez sikeres, az ESA-val. Én sikerrel tudtam venni ezeket az akadályokat, így 2019 óta állandó szerződéssel erősítem az ESA technikai gárdáját. A következő lépcső számomra innen az ESA-állományba kerülés lenne, ez megnyitja a lehetőségeket később a ranglétra megmászására is. Az ilyen pozíciókat az ESA karrieroldalán lehet megtalálni. Az azóta eltelt időben főleg új űreszközökön dolgoztam, hővédő pajzsokkal, hiperszonikus aerodinamikával és ejtőernyőrendszerekkel foglalkozva, például az ESA következő Vénusz-szondáján, az EnVision nevű keringőegységen. Emellett egyre több munkánk van különböző kisebb európai hordozórakétákkal és az Ariane–6, valamint a Vega-C rendszerekkel, amelyek a jelenleg működő rakéták következő generációi.
Utószóként annyit mondanék, hogy az Európai Űrügynökségnél dolgozni kiváltságos érzés, amit nagyon jó lenne, ha minél több honfitársam megismerhetne. A legfontosabb dolog pedig, ami szükséges hozzá, az elhatározás. A következő években nagyon sok új pozíciót kell majd betölteni, rengeteg lehetőségük lesz azoknak, akik szenvedélyesen szeretik a világűrt, hogy részt vegyenek a végső határ felfedezésében.
Jéger Csaba
A cikk a szerző saját véleménye, és nem hivatalos nyilatkozat az Európai Űrügynökségtől.
Cikkünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült
Fotó: NPO Lavocskin/russianspaceweb.com, Mattias Malk, ESA, Alenia Space