Magyarország 1991-ben létesített kormányközi kapcsolatot az Európai Űrügynökséggel. Ennek apropóján röviden áttekintjük az ezt követő évtizedek együttműködésének alakulását a kezdetektől egészen a teljes jogú taggá válásunkig.
1965 novemberében a Szovjetunió elhatározta, hogy bevonja a szocialista országokat a világűrben zajló és a jövőbeni szovjet küldetések végrehajtásába. Az együttműködés alapjairól és a közös programokról kilenc ország – Bulgária, Csehszlovákia, Kelet-Németország, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Románia és a Szovjetunió – 1967 áprilisában írt alá megállapodást, ekkortól számítjuk az 1970-től már Interkozmosznak nevezett, „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában” programot. Ennek keretében kerülhetett sor Farkas Bertalan repülésére a Szaljut–6 űrállomáson, ez adott lehetőséget arra, hogy magyar műszerek vizsgálják közelről a Halley-üstököst vagy épp bolygónk kozmikus környezetét.
Az Interkozmosz program befejezésének időpontját nehéz pontosan meghatározni, de a Szovjetunió 1991. december 26-ai megszűnése miatt ezt 1991 végében szokás megjelölni. Az utolsó, a programról nevét nyert műholdat, az Interkozmosz–25-öt 1991. de-cember 18-án indították Pleszeckből.
Az első ESA-megállapodástól a „tagság előszobájáig”
Az 1990-ben hivatalba lépett magyar kormány alapvetően változtatta meg hazánk politikai és gazdasági együttműködésének irányát. Ahogyan a KGST után az Európai Gazdasági Közösség (mai nevén az EU), úgy az Interkozmosz után az Európai Űrügynökség (ESA) felé vetettük tekintetünket. Egészen egyedülálló módon tettük ezt akkor, amikor az Interkozmosz még létezett (egy rövid ideig).
Amerika felfedezésének 500. évfordulóján tartották a világűr nemzetközi évét. Az ehhez kapcsolódó programsorozat megszervezésére és az európai programok koordináció-jára alakult meg a European Association for the International Space Year, azaz az Eurisy. (A szervezet máig működik, tagjai különböző űrhivatalok, feladata nemzetközi konferenciák szervezése.) 1991. április 10–11-én az Eurisy szimpóziumot rendezett Velencében a Föld környezetéről, melynek társszervezője az ESA volt. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot (OMFB) vezető tárca nélküli miniszter, Pungor Ernő részt vett a konferencián. Így magyar kezdeményezésre, 1991. április 10-én Magyarország és az Európai Űrügynökség aláírta az együttműködési megállapodást. A következő években példánkat követte Csehszlovákia, Lengyelország és Románia is. Az egyezmény ötévenkénti meghosszabbítással, 2003-ig maradt hatályban. Az egyezmény hatására, az OMFB adminisztratív támogatásával az 1992. január 1-jén megalakuló Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) pályázati rendszerében az európai projektekhez kötődő nyertes pályázatok száma lassú növekedésnek indult.
Az orosz és az amerikai együttműködési lehetőségek csökkenésére a magyar kormány az ESA-kapcsolatok felgyorsításával reagált. Az ESA egyik, tagállamok és társult tagok számára választható programja a tudományos kísérletek fejlesztését célzó Prodex (Programme de Développement d’Expériences scientifiques). Ennek lényege már az volt, hogy az ESA köt szerződést a nyertes magyar intézetekkel, egyetemekkel a magyar fél által meghatározott projektekre, amelyekről pályázatok formájában az Űrkutatási Tudományos Tanács javaslatára a MŰI döntött. Az ESA számára a szerződések megkötéséhez szükséges összeget Magyarország biztosította. Az ESA–magyar Prodex-egyezmény nagyon fontos, ritkán említett eleme volt, hogy Magyarország – a Prodex-projektek esetén szavazati joggal – részt vehetett az ESA irányító testülete, az ESA Tanács ülésein. A Magyarország és az ESA között megvalósuló Prodex-egyezményt a két fél Budapesten 1998. január 23-án írta alá.
Hazánkon kívül, minket követően még Csehország írt alá hasonló megállapodást. Akkoriban a Prodex programban csak kevés ESA-tagállam vett részt, így az űrügynökség nem kívánta emelni a két új, igen sikeres ország bekapcsolásával a Prodexben részt vevő államok számát (ezek ráadásul nem is az ESA tagjai). Magától értetődő volt, hogy a következő lépésnek a teljes jogú tagságnak kellett lennie.
A Budapest Workshop
Utólag visszatekintve az ESA számára ez egyáltalán nem volt egyértelmű, hiszen csak néhány évvel korábban, 1995-ben lett Finnország az ESA teljes jogú tagja, Portugália pedig már a csatlakozási tárgyalások végén járt. Bár a magyar űrkutatás világraszóló eredményeket tudhatott maga mögött, az űripari kis- és középvállalkozások igen csekély száma (jó részük ráadásul kényszervállalkozás volt), valamint az ESA-tagokkal összevetésben rendkívül alacsony egy főre vetített pénzügyi ráfordítás több tagállamot is elbizonytalaníthatott a tekintetben, hogy a régió akkor együttműködő országai (név szerint Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia) elég felkészültek-e a tagságra.
Azért, hogy a csatlakozást megelőzően felmérjék a régió négy országának felkészültségét, az ESA a MŰI-vel közösen munkaülést hívott össze Budapestre, amelyen a magyar szakembereken kívül részt vettek a Cseh Űrkutatási Iroda, a Lengyel Tudományos Akadémia Űrkutatási Központja és a Román Űrügynökség küldöttei. Mind a négy ország közép- vagy hosszú távú célja az ESA-tagság elérése volt, hivatalos tagsági kérelmet azonban még nem nyújtottak be, hiszen a Prodex-részvétel még épp csak elkezdődött. Az ESA-forrásokban nem szerepel ugyan, de fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Prodex-egyezményen még szinte meg sem száradt a tinta, amikor már 1998 tavaszán Both Előd, a MŰI igazgatója kezdeményezte az ülés összehívását. A munka-ülésre végül 1999. október 27–29. között került sor. A köztes időben az ESA felmérhette a négy ország űrkutatásának, űriparának és intézményrendszerének állapotát. Az európai–-magyar háttértalálkozókat a résztvevők addig is nem hivatalosan csatlakozási tárgyalásnak nevezték.
Az ESA hivatalos dokumentumaiban is Budapest Workshopnak nevezett eseményen tisztázódott, hogy a megjelent országoknak még nincs elegendően nagy űripari hátterük, és ami még ennél is fontosabb, a szükséges tagdíj vagy társult tagsági díj töredéke sem áll rendelkezésre, ezért a hivatalos tagsági kérelem benyújtását az ESA egyelőre nem javasolta.
(Jogtörténeti szempontból is talán érdekes egybeesés, hogy a workshop előtt egy héttel, 1999. október 20-án írták alá Budapesten a magyar–orosz űrkutatási együttműködésről szóló kormányközi megállapodást. Így amikor minden korábbinál stabilabbak voltak az ESA-kapcsolataink, melyek erősítésének célja a teljes jogú tagság elérése volt, Oroszországgal is sikerült magas szintű megállapodást kötni, amit 2000-ben egy, az Egyesült Államokkal létrejött hasonló egyezmény aláírása követett.)
A Budapest Workshop konklúziója máig meghatározza az ESA bővítési politikáját. Az ESA jelentést készített a decemberben ülésező ESA Tanács számára, amelyen döntés született egy tanácsi munkacsoport felállításáról, melynek feladata az ESA bővítési mechanizmusának megállapítása volt. A munkacsoport néhány hónap alatt két alkalommal ülésezett, s a 2000. júniusi ESA Tanács számára már el is készítette jelentését. Ennek célja az volt, hogy valamilyen módon elősegítse, hogy a későbbiekben csatlakozni kívánó országok űripara megerősödjön, a költségvetés pedig stabilizálódjon, lehetőleg növekedjen. Ez a jelentés vezetett el az európai együttműködő állam (European Cooperating State, ECS) státuszának kigondolásához. Európai együttműködő államnak lenni olyan, mint belépni a teljes jogú tagsággá válás előszobájába. Az ESA Tanács kimondta, hogy ezt a státuszt csak olyan európai ország nyerheti el, amely nem tagja az ESA-nak, viszont már aláírta az együttműködési megállapodást, s megállapította, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia teljesítik az ECS-re való jelentkezés feltételeit.
Magyarország a PECS programban
Az ESA Tanács végül a 2001. március 21–22-én tartott ülésén fogadta el az Európai együttműködő államok terve (Plan for European Cooperating States, PECS) programot. A PECS programban részes tagok vállalják a 2010-es gazdasági év számításainak megfelelő, tehát a későbbi években valamelyest növekvő évi egymillió euró befizetését, cserébe részt vehetnek az ESA kötelező és választható programjaiban egyaránt. Ha már három ország aláírta a PECS-megállapodást, képviselőjükből megalakul a PECS Bizottság. A PECS-megállapodást Magyarország elsőként, 2003 áprilisában írta alá. Nem sokkal később, még az év novemberében Csehország következett. Románia 2006 februárjában, Lengyelország pedig 2007 áprilisában írta alá az egyezményt. A PECS Bizottság 2007. május 8-án tartotta első ülését, első elnökének dr. Both Elődöt, a MŰI igazgatóját választották.
A PECS Bizottság alakuló ülése. Magyarországot dr. Both Előd (jobbról a harmadik) és Horvai Ferenc (jobbról a második) képviselte
Magyarország és Csehország szinte csak „látogatóban” volt jelen a PECS Bizottságban, a tervek szerint legalábbis. Hazánk ugyanis korábban már benyújtotta a csatlakozási tárgyalások megkezdésére vonatkozó kérelmét, 2007. május 25-én pedig – a régióban elsőként – sor került az első tárgyalási fordulóra Budapesten, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium dísztermében. Az ESA várakozása szerint Magyarországgal még 2007-ben aláírták volna a csatlakozásról szóló meg-állapodást.
Erre azonban még nyolc évig várni kellett. Magyarország felkészült volt, ám végül hazai kezdeményezésre nem a teljes jogú tagságra, hanem a PECS-megállapodás újabb öt évvel való meghosszabbítására került sor. Így az eredetileg 2008-ban lejáró ECS-státuszunk 2013-ig kitartott. A csatlakozás azonban akkor sem történt meg, egy újabb egyeztetést követően a PECS-megállapodás ismételt, ezúttal két évvel történő meghosszabbítását kezdeményeztük. A tárgyalások ugyanakkor már folytak a csatlakozásról, s a megállapodást 2015. február 24-én Budapesten írták alá (az ESA részéről Jean-Jacques Dordain főigazgató, a magyar kormány részéről Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár). 2015. november 4-én, Csehországot, Romániát, Lengyelországot és Észtországot követően Magyarország is az ESA teljes jogú tagjává vált. Az addig megvalósult programok közül néhányat egy következő alkalommal szeretnénk bemutatni.
Horvai Ferenc
Cikkünk a Külgazdasági és
Külügyminisztérium támogatásával készült