A tervek szerint 2007. június 20-án indítja a NASA a Dawn (Hajnal) nevű űrszondát, fedélzetén többek között német és olasz műszerekkel. A szonda feladata két nagyobb kisbolygó, a Ceres és a Vesta részletesebb vizsgálata.

Ma már közelről ismerjük a nyolc nagybolygó mindegyikét. A New Horizons (Aeromagazin 2006/2) űreszköz tavaly január 19-én még a kilencedik nagybolygóhoz indult, de a nyáron a Nemzetközi Csillagászati Unió közgyűlése a Plútót átsorolta a törpebolygó kategóriába, ahová a Ceres is tartozik. A New Horizons 2007. február 28-án haladt el a Jupiter mellett (Aeromagazin 2007/4), és igyekszik tovább távoli céljához, amelyet a tervek szerint 2015-ben ér majd el.

Valódi kisbolygókat is tanulmányoztak már közelről. Először a Galileo haladt el 1991 októberében a 951 Gaspra, majd 1993 augusztusában a 243 Ida mellett (Aeromagazin 2000/6). A NEAR űrszonda, útban a 433 Eros felé, 1997 júniusában körbefényképezte a 253 Mathilde-ot. Az új technikákat, többek között az ionhajtóművet is kipróbáló Deep Space 1 a 9969 Braille-t közelítette meg 1999 júliusában (Aeromagazin 2001/10). A következő két esemény már leszállás volt egy-egy kiválasztott kisbolygón. A NEAR esetében (Aeromagazin 2000/3) ez a 433 Eros, a Hayabusa esetében (Aeromagazin 2005/10) pedig a 25143 Itokawa volt, 2001 februárjában (Aeromagazin 2001/3), illetve 2005 szeptemberében (Aeromagazin 2006/8). Szándékosan nem említettük az üstökösmagokkal kapcsolatos küldetéseket. Az eddig tanulmányozottak azonban mind valóban apró, legfeljebb néhány tucat kilométer átmérőjű kisbolygók voltak, a Dawn célja viszont a legnagyobb kisbolygók közé tartozó 1 Ceres és a 4 Vesta, két, bizonyos szempontból erősen különböző objektum.

A kisbolygók felfedezése

A XVIII. század végén a csillagászoknak feltűnt a Mars és a Jupiter közötti viszonylag nagyobb távolság. A Titius–Bode-szabály, amely az akkor ismert bolygók naptávolságára, az Uránusszal bezárólag, jó eredményt adott, egy bolygót tételezett fel ezen a helyen. A pesti születésű, magyar származású F. X. Zach gothai udvari csillagász megszervezte az első nemzetközi csillagászati együttműködést, a „bolygórendőrséget”, amelynek tagjai felosztották egymás közt az égboltot, hogy biztosabban megtalálják a keresett bolygót. Tőlük függetlenül azonban G. Piazzi Palermóban, a XIX. század első napján, 1801. január 1-jén felfedezte a Cerest. Mint hamarosan kiderült, több apró „bolygó” is keringett ebben a zónában, s a „bolygórendőrség” egymás után fedezte fel őket: Pallas (1802), Juno (1804), Vesta (1807).

1852-re már 23-ra nőtt a Naprendszer „bolygóinak” száma, beleértve az időközben (1846-ban) felfedezett Neptunuszt is. A csillagászok ezért a kisbolygókat (aszteroidákat) külön osztályba kezdték sorolni. Az ismert aszteroidák száma egyre nőtt, a XX. század közepére már mintegy kétezerre, s jelenleg éppen túllépte a százötvenezret az automata távcsöveknek és a számítógépes azonosításnak köszönhetően. Az utóbbi évtizedekben a Plútó környezetében, főleg rajta kívül, egy új, külső kisbolygóövezetet is sikerült felfedezni. Részben ez is az oka a Plútó „trónfosztásának”.

A Ceres, a Pallas és a Vesta a három legnagyobb kisbolygó. A Ceres átmérője majdnem eléri az 1000 kilométert, de a Pallas és a Vesta legnagyobb mérete is alig marad el a 600 kilométertől. A Pallas pályája azonban űrhajózási szempontból elég „kényelmetlen”, erősen elliptikus (e = 0,232), és főleg nagy a pályasík hajlásszöge (közel 35 fok). A Ceres és a Vesta viszont a Naprendszer fősíkjához közel kering, ezért egy jól manőverező űreszközzel mindkettő meglátogatható.

A Dawn-program célja a Naprendszer kialakulása első néhány millió évének tanulmányozása, amikor a gáz- és porfelhőből addigra már kialakult Jupiter tömegvonzása megakadályozta, hogy a további évmilliárdok során a belső kisbolygóövezetben kialakuljon egy nagyobb bolygó. A megmaradt bolygókezdemények, az aszteroidák a feltételezések szerint megőrizték eredeti állapotukat, bár a Ceres és a Vesta különbözőképpen fejlődött. A Vesta száraz, fejlett, differenciálódott felszínnel, lávafolyásokkal, és egy nagyobb kráter is van rajta. A Ceres felszíne ezzel szemben primitív, vízjeget tartalmaz, esetleg sarki sapkákkal. Míg a Vesta inkább a belső bolygókhoz hasonlít, a Ceres közelebb áll a külső bolygók holdjaihoz. Összehasonlításuk segítheti a különböző bolygótípusok elkülönülésének megértését.

...

További folytatásért keresse az Aeromagazin 2007/06 júniusi számát!