A japánoknál mindig és mindenhol kéznél lévő csúcstechnológiás mobiltelefonoknak és kameráknak hála a balesetről több megrázó felvétel is készült, melyek az internet és a televízió révén órák alatt bejárták a világot. Ezeken tisztán látszott, hogy a parkolóhelyen éppen csak megálló utasszállító jobb oldali sugárhajtóműve alatt lobbannak fel először a lángok. A földi kiszolgálószemélyzet egyik tagja nem kis lélekjelenléttel odaszaladva egy kézi tűzoltó készülékkel meg is kísérli az oltást, de nem sok sikerrel. Közben az ajtók előtt felfúvódó vészcsúszdákon át előbb az utasok, majd a légiutas-kísérők is sietve távoznak.
Ezalatt a lángok gyorsan terjednek a gép bal oldala és hátulja felé. Miközben utolsóként a pilóták is kimásznak fülkéjük ablakán, hatalmas robbanás rázza meg a repülőt, majd méretes tűzgolyó tör az ég felé. Szerencsére még a pilótáknak is sikerült épségben elhagyniuk a gépet, amelyet azután már gyorsan elemésztettek a magasba csapó lángok. Előbb a farokrész roskad a földre, majd később a szárnyak is. Ekkor végre megérkeznek a repülőtéri tűzoltóság hatalmas autói, és pillanatok alatt habszőnyeggel terítik be a vadul lángoló roncsot.

A hamarosan meginduló balesetvizsgálat egyik első feladata a repülőgép fogadására felsorakozott népes kiszolgálócsapat tagjainak kikérdezése volt. Nem is hiába. Egy műszaki szakember elmondta, hogy már gurulás közben felfigyelt arra a nedves csíkra, amelyet a gép hagyott maga után. A megállás után odasietett, és a jobb szárnyon lévő hajtóműből csordogáló folyadékot megszagolva rémülten állapította meg, hogy az nem a hideg szárnyra gyakorta lecsapódó vízpára, hanem gyúlékony üzemanyag. Éppen indult volna figyelmeztetni a többieket, amikor hirtelen lángok törtek ki a hajtóműből, majd gyorsan átterjedtek az alatta terjengő tócsára is. Ekkor segédjét a pilótákhoz szalajtotta a hírrel, maga pedig elrohant egy kézi tűzoltó készülékért, de mire visszaért, a tűz már messze meghaladta annak kapacitását. Visszasietett hát egy kerekeken gördülő nagyobb palackért, de időközben a lángok olyan erőre kaptak, hogy már a közelükbe sem tudott jutni.
...
Folytatás az Aeromagazin 2009/12. december-2010/01. januári számában! |