Először 2005-ben, a párizsi repülőkiállításon és -vásáron láttam a szuperjumbót a magasba emelkedni, amely akkor igen mély benyomást tett rám, éppen úgy, mint arra a több ezer látogatóra, aki szemtanúja lehetett az A380-as szárnyalásának Le Bourget felett. Talán az volt a legszembetűnőbb, hogy a gép úgy mozgott a levegőben, mintha nem korunk legnagyobb méretű vasmadara lenne, hanem egy aprócska műrepülőgép. Később volt szerencsém a gépet berepülő tesztpilótával, Claude Lelai-vel is beszélgetni, aki szintén azt mesélte, hogy vezetés közben egyáltalán nem érezni, mekkora monstrumot irányít a pilóta a levegőben. Ezek után mi más vágya lehetett volna egy repülőembernek, mint az, hogy egyszer maga is kipróbálhassa, milyen érzés lehet egy ekkora gép fedélzetén utazni, átszelve vele óceánokat, kontinenseket.
Aztán 2007 novemberében már arról számolt be a világsajtó, hogy átvette a Singapore Airlines az első, immár menetrend szerinti forgalomba álló A380-asát, amely óriási ünneplés közepette repülte le az első Szingapúr–Sydney útvonalat. A távol-keleti légitársaság igen ötletesen árverésre bocsátotta az első járat ülőhelyeit, amelyek szinte pillanatok alatt elkeltek a világhálón. A befolyt bevételből pedig kórházakat és gyermekintézményeket támogatott a SIA.
Mára már szinte mindennapos látvánnyá vált a szuperjumbók érkezése a Maláj-félsziget csücskén fekvő városállamban, hiszen immár nyolc ilyen gép repül nap mint nap Szingapúrból Sydneybe, Tokióba és Londonba. Június 1-je óta pedig immár Párizsba is. Erre a nyitójáratra kaptam meghívást a légitársaságtól, hogy első magyar újságíróként kipróbálhassam, milyen az A380-assal repülni, illetve miért tartják a SIA-t a világ vezető légitársaságának.
Hogy legyen időm hozzászokni ahhoz a kényeztetéshez, amely a szuperjumbó fedélzetén várt rám, odafelé a társaság egyik legújabb Boeing B 777-300ER-jével repülhettem. Ma már ezen a típuson is ugyanolyan business üléseket használnak, mint amilyeneket az A380-ason találhatnak a prémiumutasok. Zürichből felszállva szinte tényleg elrepült az a nem kevés idő, ami Szingapúrtól elválasztott minket, mert olyan kényelmesek ezek az ülések – amelyek egyébként teljesen vízszintes ággyá alakíthatók –, hogy valóban élvezetessé teszik a repülést a fellegek felett. Nem csoda, hogy kis túlzással pillanatoknak tűnt csak a közel tizenkét órás utazás, hiszen az ágygyá alakított ülésen szinte az egész időt „felhőtlenül” végig lehetett aludni.
Annál nehezebb volt az átállás Szingapúrban, hiszen a hatórás időeltolódás miatt nem igazán akart az ember itthoni idő szerint délután kettőkor lefeküdni aludni. Főleg akkor nem, ha tudta, hogy másnap olyan élményben lesz része, amelyhez foghatóval ki tudja, mikor találkozik legközelebb. Mivel az indulást éjfélre tervezték, ezért napközben is akadt bőven program a számunkra. Meglátogattuk a pilóták szimulátorközpontját és a légiutas-kísérők kiképzőbázisát – erről a túráról következő számunkban olvashatnak.
Aztán este elérkezett a nagy utazás ideje. Már a szingapúri Changi nemzetközi repülőtér előcsarnokában tudni lehetett, hogy jeles esemény következik: az aznapi párizsi járat jegykezelő pultjai előtt poszterek hirdették: First A380 flight to Paris, the city of romance. Vagyis hogy az első A380-as járat Párizsba, a szerelem városába. Már ez a poszter is képes volt hangulatot teremteni, hiszen a sorban érkező utasok szinte mindegyike lefényképeztette magát a plakát előtt, hogy maradandó emlékként megőrizhesse ezt a pillanatot. A Changi repülőtér olyan nagy, hogy szinte napokig lehet benne kóborolni anélkül, hogy kétszer ugyanoda vetődne az ember. Éppen ezért nagyon kellett figyelnünk, hogy melyik kapuhoz írták ki a beszállítást, hová kell majd sietni, hogy le ne maradjunk a várva várt élményről. Ameddig a fedélzetre lépésre várakoztunk, volt időnk a különböző boltok pazar kínálatában gyönyörködni, hiszen itt minden olyan cég és márka megtalálható, amellyel akár Párizsban, Londonban vagy éppen New Yorkban találkozhatunk a legdrágább bevásárlóutcákban. A first, azaz első osztályú és a business (üzleti) utasok számára az emeleten alakítottak ki egy olyan hatalmas várót, ahol korlátlanul fogyaszthattunk a széles étel- és italkínálatból, újságot olvashattunk, az e-mailjeinket böngészhettük. Persze ugyanezt a SIA gépein akár az ülésükből is megtehetik az üzletemberek…
Aztán egyszer csak elérkezett a várva várt pillanat. Az elektronikus kijelzőn megjelent az SQ334-es szám mellett a villogó zöld fény és a boarding felirat, vagyis megkezdődött a beszállítás a járatra. A kapuhoz érve újabb meglepetés ért, mivel a légitársaság kisebb állófogadást rendezett az ünnepi járatnyitás alkalmából, csupa olyan finomságot kínálva, amelyeket amolyan ízelítőnek is lehetett tekinteni a francia gasztronómiát kedvelők számára. Sőt, minden utas kapott emlékül egy kis fényképtartót, amelyen az Eiffel-torony sziluettje mellé tűzhette azt a polaroid képet, amelyet a kapu előtt készítettek róla az egyik szingapúri légiutas-kísérő kisasszony társaságában. A szépséges stewardessek kedves mosollyal karoltak bele mindenkibe, s az utasok örömmel pózoltak a rendkívül csinos légikisasszonyokkal. (Akik egyébként nem utaztak velünk, nekik azon a napon az objektív előtt való pózolás volt az utolsó feladatuk…)
Mivel az A380-ason három osztály és két szint van, ezért elsőre nem tűnt túl egyszerű feladatnak a négyszázhetvenegy utas felterelése a gépre. De semmivel sem tartott több ideig a közel ötszáz ember beszállítása, mint mondjuk Ferihegyen egy másfajta gép esetében.
A Singapore Airlines az egyetlen olyan légitársaság a világon, amely „Suite” osztályt üzemeltet, de azt is csak az A380-asok fedélzetén. Azok, akik az A380-ason az első osztályra foglaltak jegyet, saját kabinnal rendelkeznek, amelyek teljesen szeparálhatók, és még a légiutas-kísérők is csak akkor lépnek be ide, ha arra az utas előzetesen engedélyt ad. Az ezen a luxusosztályon utazók külön bejáraton jutnak be a gépbe, mivel a suite-ok a főfedélzeten, közvetlenül a pilótafülke mögött vannak.
A business jeggyel rendelkezők a felső fedélzeten kapnak helyet, mivel itt találhatóak azok az óriás méretű ülések – jelenleg a SIA business ülései a legnagyobbak az iparágban –, amelyek egy-kettő-egyes elrendezésben sorakoznak ezen a fedélzeten. A harminc sor üzleti ülés után található egy folyosó, amely mögött további turistaosztályú helyeket találni kettő-négy-kettes elrendezésben. Ennek az a hallatlan nagy előnye, hogy azoknak az utasoknak is, akik nem a folyosó mellett ülnek, csak egyetlen emberen kell „átlépniük”, ha el akarják hagyni a helyüket repülés közben. Így nincs tömegiszonya még annak sem, aki például a négyes ülések közepén kapott helyet. Arról nem is beszélve, hogy ezen az osztályon is minden ülés háttámlájában megbújik a folyadékkristályos monitor, így az út során mindenki maga választja ki, mivel akarja elütni az időt. Tévét vagy filmet nézhet – a választék nemcsak friss, de bőséges is –, lehet rádiót vagy lemezeket hallgatni a műfaj szinte bármely válfajából a klasszikus operaáriáktól kezdve a távol-keleti népzenén át egészen a legfrissebb brit slágerekig, a különféle videojátékok százairól nem is beszélve. Mivel mind az alsó, mind a felső szinten igen nagy a kabin mérete, ezért egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, mintha egy szűk csőben ülne, még a turistaosztályon sem.
...
Folytatás az Aeromagazin 2009/07 júliusi számában! |
