Az „SZM” annyit tesz, mint Szrednyé Magisztralnyij, vagyis középtávú utasszállító, s már ez az elnevezés is mutatja, hogy az iroda által maga elé tűzött célok nem eget rengetők. Valójában csak arról lehet szó, hogy a húszéves konstrukció továbbélését még egy darabig biztosítsák, legalább addig, amíg az új konstrukció, az A320-as és a B 737-es konkurenciájának szánt új MSZ–21-es forgalomba nem áll.
Az OAK repülőgépgyártó konzorcium ennek érdekében hajlandó volt erőfeszítéseit megosztani a két modell között – bár figyelmének javát természetesen továbbra is az új konstrukció munkálatai kötik le. A Tu–204SZM első példánya az ígéretek szerint mindazonáltal hamarosan legördül a szerelőszalagról, és talán már áprilisban bemutatják azt a nyilvánosság előtt. Ha minden a tervek szerint alakul, ezután kezdetét veheti a berepülőprogram is, és az OAK arra számít, hogy az új gép az orosz kereskedelmi engedélyeket már 2011 júniusában megkaphatja. Az első forgalomba álló példányt meglepő módon nem egy orosz légi fuvarozó kapja majd, hanem az Iran Air Tour iráni légitársaság.

A Tu–204SZM terveit 2006-ban kezdték kidolgozni, s eredetileg meglehetősen mélyreható átalakításokról volt szó. A gép üres súlyának mintegy 6,3 tonnás megkönnyítésétől kezdve a kompozitanyagok hangsúlyos felhasználásán keresztül (mindenekelőtt a szárnyszerkezetben) egészen a nyugati gyártmányú hajtóművek felhasználásáig terjedtek a tervek. Ez utóbbi téren a konstruktőrök az IAE V2500-as erőforrást nézték ki maguknak, amelyek ugyan némileg kevesebb tolóerőt biztosítanak, mint az eredeti 204-es PSZ–90A típusú orosz hajtóművei, de jóval megbízhatóbbak, és sokkal kevesebbet is fogyasztanak, ami az összes szóba jöhető exportpiac megkerülhetetlen elvárása.
A fejlesztőmunka azonban rengeteg késedelmet szenvedett, s hamarosan kiderült, hogy az eredeti határidők tarthatatlanok. Ezek szerint a berepülésre 2007-ben, a forgalomba állításra egy évvel később került volna sor.
...
Folytatás az Aeromagazin 2010/03. márciusi számában! |