A nagy repülőkiállítás szomszédságában, a Le Bourget repülőtéren – ott, ahol annak idején Lindbergh földet ért – található a Musée de l’Air et l’Espace, vagyis a francia nemzeti repülőmúzeum, a gallok nemzeti büszkeségének egyik sarokköve.

A több hangárban – és persze a szabad téren is – kiállított mintegy százötven repülőgép, négyszáz motor és hajtómű felsorolása helyett ezúttal egyetlen helyszínre, a kísérleti gépek kiállítótermére koncentrálunk.

A franciák – ezt mindenki tudja – valóban élenjárói voltak a repülés hőskorának, egészen a 20. század elejétől... napjainkig. (Azért tétováztam csak egy keveset, mert volt időszak, amikor a gloire egy kicsit elhalványult, de tény, hogy az Airbus és a Dassault-művek munkája nyomán ma ismét fényesen csillog.) Szóval, az a bizonyos gloire, a nemzeti dicsőség...

A II. világháború szégyenteljes német megszállása után Franciaország minden erejével azon volt, hogy lemossa a becsületén esett foltot, s erre igencsak alkalmasnak bizonyult a repülés ügye. Igaz, hogy a hagyományosan erős repülőgépipar néhány éven keresztül a németeknek dolgozott – dicső és híres szabotálásokkal lassultan –, s az is, hogy közben a brit és főképp az amerikai versenytársak elhúztak a franciáktól, de 1945 után ez utóbbiak is feltűrték az ingujjukat, s öles léptekkel indultak versenytársaik után.

Abban az időben a sugárhajtású repülőgépek és a hanghatár áttörése állt a repülőipari kutatás középpontjában. Az első francia sugárhajtású gép – amely természetesen a kiállításon is eredetiben tekinthető meg – az 1946-ban elkészült „Triton” volt, amelyet még a német megszállás alatt kezdett el tervezni a híres repülőmérnök, Lucien Servanty, aki később a Caravelle és a Concorde megalkotásában is részt vett. Az egymás melletti két üléses gép első példánya 1946. november 11-én emelkedett először a levegőbe, akkor még egy 900 kg tolóerejű német Jumo 007-B típusú hajtóművel – ezt később az erősebb, 2250 kg tolóerejű Rolls-Royce „Nene”-re cserélték le. A sikeres gépet azután elsősorban pilótaképzésre használták.

A Tritonnal ellentétben a Leduc 010-es torlósugár-hajtóműves gép megépítésébe már 1937-ben belekezdtek, de a kísérleti munkákat a háború félbeszakította. Végül a kis kísérleti gép tíz évvel később, 1947 októberében repült először, akkor még csak a siklási próbák során, majd 1949. április 21-én sikeresen beindították a levegőben a hajtóművét is. Ez a gép nem hagyományos sugárhajtóműves, hanem tényleg „lökhajtásos” volt. Akkoriban ugyanis még ezzel a „direkt” meghajtási móddal is kísérleteztek, annak ellenére, hogy a hajtóművet eleve csak nagy sebességű légáramlásban lehetett begyújtani. A gép végül 900 km/h-s sebességet ért el.

Bár sok biztató kísérlet folyt Franciaországban a légcsavar nélküli repülőgépekkel, végül mégiscsak Marcel Dassault üzemeiből került ki szériában gyártott sugárhajtású vadászgép. Ez volt az MD–450-es „Ouragan”, amelyet az ellenállásban is érdemeket szerzett korábban is híres konstruktőr 1950-ben épített meg, végül 421 példányban le is gyártott a francia légierő részére. A gép 14 ezer méter magasban 940 km/h-s csúcssebességet ért el, s négy gépágyúval, illetve levegő-föld rakétákkal is felszerelték. Utolsó példányait 1968-ig használták kiképzőgépként.

A francia kísérleti sugárhajtású gépek közül talán a Payen Pa–49-es „Katy” a legfurcsább formájú: a kis deltaszárnyú mindössze 5,1 méter hosszú, nagyjából ugyanekkora fesztávolságú és 2,5 méter magas. A gépet építője, Nicolas Roland Payen elsősorban a deltaszárny repülési tulajdonságainak vizsgálatára szánta. A kis szerkezetet egy Turboméca „Pallas” hajtómű emelte a magasba, amelynek mindössze 160 kg-os tolóereje nem tett lehetővé 500 km/h-nál nagyobb sebességet. A „Katy” 1953. december 15-e után több mint háromszáz felszállást végzett, s a maga módján – bár a kísérleteket sem gyártás, sem további fejlesztés nem követte – sikeres volt...

...

Folytatás az Aeromagazin 2007/07 júliusi számában!