Persze túlzás lenne ezt szabadtéri múzeumnak nevezni, de mindenképpen szemet gyönyörködtető érdekességek a kiállított gépek. Az északolasz régió egyik ilyen helyszíne az Udinét Trevisóval összekötő SS13-as út.
Udinét elhagyva egy repülőtér mellett vezet az út. Campoformido ugyan meglehetősen „lelakott” állapotban van, de egy kétmotoros, kéttörzsű C–119-es maradványa mellett az időnként ott települő HH–3F Pelican helikopterekkel is találkozhat az arra járó.
Továbbhajtva Rivolto mellett haladunk el. A bázis a Frecce Tricolori otthona. A kötelék gépei az útról is jól látható fedett állóhelyeken állnak – már ha éppen otthon vannak.

Közvetlenül az út mellett egy kis téren állították ki a kötelék által 1964 és 1981 között repült Fiat G.91-es típust. A kitűnő állapotban megőrzött repülőgép egy állvány tetején tör az ég felé, alatta két fehér kőoroszlán őrzi az emlékhelyet.
A G.91-esből egy kétüléses változat, a meghosszabbított törzsű T/1-es is látható, azonban ez már nem közterületen parkol. Egy, az út mellett lévő telephely udvarán láthatjuk az oktatóváltozat egyik megfakult példányát. Kékesszürke-zöld színét valaha narancsszínű felületekkel tették feltűnővé. Mára ez a szín is fényét vesztette, de ennek ellenére a gép jó állapotú, és viszonylag jól fotózható helyen áll. A ritka vasmadár vitathatatlan érdeme, hogy megtekintéséhez nem kell belépési engedélyt kérni egyik légi bázistól sem.
Ha továbbra is nyugatra tartunk, a következő látnivaló egy kis parkban állványra helyezett AB–206-os könnyűhelikopter lesz, Casarsa Della Deliziában. Az olasz hadsereg (Esercito) gépét 2006 februárjában állították ide. A közeli Francesco Barraca bázison települő 5. ezred ekkor e forgószárnyas emlékmű és egy emléktábla felavatásával, valamint egy kis légibemutatóval ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját.
...
Folytatás az Aeromagazin 2009/03 márciusi számában!
Az Aeromagazint már digitálisan is olvashatja! Kattintson az alábbi linkre, és fizessen elő a magazinra!
http://3ddigitalispublikacio.hu/index.php?publications=470&issuetypeid=1 |