Akadnak repülőgéptípusok, amelyek fejlesztése és alkalmazása ellenkező irányba haladt, mint azt tervezői eredetileg gondolták. Ilyen például az üzleti repülés világából jól ismert Learjet, amelyet a kudarcba fulladt svájci vadászbombázó,
a P–16-os alapján fejlesztettek ki. Ha a katonai repülésben keresünk hasonló példát, akkor
a Saab sugárhajtóműves kiképzőgépét említhetjük, amely valaha business jetnek készült. A terv nem jött be, azonban a svéd légierő érdeklődést mutatott a típus iránt, és ezzel elindult a kiképzőgép szerény karrierje.
A svéd légierőnél Sk60-as jelöléssel kiképző, futár, felderítő és könnyű csapásmérő szerepet szántak a típusnak. A Flygvapnet végül százötven ilyen gépet rendszeresített. A Saab megpróbálta a külföldi értékesítést is, elsősorban Svájc és Finnország részére, de az üzlet nem jött össze. Mindössze egyetlen külföldi üzemeltetőnek sikerült eladni a típusból negyven darabot. Ez az üzemeltető nem más, mint nyugati szomszédunk, Ausztria légiereje (Österreichische Luftstreitkräfte).
Az osztrák légierőnél J–105OE jelzéssel 1970 szeptemberében állt rendszerbe az első gép, az utolsó pedig 1972 novemberében. A gépeket tízes csoportokra osztották, a csoporton belül A-tól J-ig tartó színes betűjelet kaptak. (Az egyes csoportokat színekkel különböztették meg, a beérkezést követően sárga, vörös, zöld, kék sorrendben.)
A felsőszárnyas, T-vezérsíkos elrendezésű J–105-ös mindössze 10,5 méter hosszú, szárnyainak fesztávolsága 9,5 méter. Maximális felszállósúlya 5700 kg, csúcssebessége 940 km/h. A gépbe tankolható 2050 liter kerozinnal gazdaságos üzemmódban, kis magasságon 70 perc, 6500 méteren 1 óra 40 perc repülés tervezhető. A svéd és az osztrák változat a hajtóművek típusában tér el. Az Sk60-as törzsében Williams-Rolls FJ44-1C hajtóművek dolgoznak, a J–105-ösökben pedig a jóval erősebb General Electric J85-GE–17B-k. A személyzet a Saab által gyártott, egymás mellett elhelyezett katapultüléseken ül, de a 105-ös átalakítható négyülésessé is. Ekkor a katapultülések helyére normál üléseket helyeznek, és az első ülések mögé még kettő elfér. Így a gép a pilótán kívül három utast szállíthat. Sajnos az osztrák 105-ösök történetéhez tartozik az is, hogy az eddig lezuhant tizenkét gép személyzetéből tizenhárman vesztették életüket, és mindössze hatan élték túl a katapultálást, közülük négyen különböző mértékű sérülésekkel.
A J–105-ösök napi alkalmazási területe az alap- és haladó jetkiképzés, a légvédelem számára végrehajtott célrepülés, VIP-szállítás, valamint bemutató repülés a szinte minden nagyobb európai repülőnapon látható látványos festésű, tigrismintás géppel. Hosszú évekkel ezelőtt bemutatókötelékek is repülték a típust Ausztriában. 1975-ben és 1976-ban a Silver Bird nevű formáció használta a J–105-ösöket, de inkább a Karo As kötelék volt ismert, amely 1975-től 1984-ig használta a típust. Azóta Ausztriában is rájöttek, hogy egy géppel is lehet eredményesen képviselni egy légierőt, és annak nem kell a legdrágábban üzemeltethető típusnak lennie.
A kilencvenes évek elejéig a J–105-ös a szárny alá függesztett Vinten kamerakonténerrel az osztrák légierő felderítő repülőgépeként is funkcionált. A konténer egy előrenéző és két-két oldalra, illetve lefelé néző kamerát tartalmazott. Ezt a képességet már nem használják, és a felderítő repülések 1995 óta nem szerepelnek a kiképzési tematikában.
A délszláv háború idején Ausztria J–105-ösei tizenkét darab nem irányított, 75 mm-es rakétával járőröztek a szlovén–osztrák határ mellett. Napjainkban a 490 literes póttartályokon kívül „csak” a Matra SA–10 Aden Mk4-es típusú, 30 mm-es gépágyúkonténereket használják a J–105-ösökön, egyenként 150 darab lőszerrel. Ausztria légterét elsősorban a Eurofighter Typhoonok védik, de a jó öreg Saabok is adnak készültséget, igaz, fedélzeti lokátor híján csak reggel 8 órától napnyugtáig. Riasztás esetén hét percen belül kell felszállniuk. A készültségbe állított szubszonikus típus feladata a kis sebességű légi járművek – légcsavaros kisgépek, helikopterek – elfogása, azonosítása. A kettő plusz egy tartalék készültségi gépre függesztett gépágyúkonténereken feltűnő színnel felírva ugyanúgy ott látható az igazoltatott repülőgép személyzetének szóló „Call 121,5 MHz” felirat, mint korábban az F–5E Tiger II-esek póttartályán.
A jetkiképző század otthona a Linz-Hörsching nemzetközi repülőtér, amelynek a kelet–nyugati tájolású futópályától délre eső katonai szektora 1967 óta Walter Vogler főhadnagy nevét viseli. A gépek ugyanarról a pályáról üzemelnek, mint a repülőtér északi felét használó közforgalmi repülés.
...
Folytatás az Aeromagazin 2009/05 májusi számában! |
