A II. világháború után is próbálkoztak az önálló magyar repülőgépipar feltámasztásával, s ennek első lépéseként a Honvédelmi Minisztérium iskolagép tervezésére és gyártására írt ki pályázatot.
A Samu Béla és Gönczy Pál által a pályázatra beadott pályamű egy alapfokú kiképzési célokra szánt iskolagép volt. A Haditechnikai Intézet (HTI) a gépet alkalmasnak tartotta rá, hogy a leendő Néphadsereg kiképzőgépe legyen. A terv akkoriban még a „Rigó” nevet viselte, s a gép csak később kapta a „Kékmadár” elnevezést.
Az előzetes tervek alapján a teljesen fémépítésű, egymás melletti üléses gép tervezésének és gyártásának legnagyobb nehézsége a könnyűfém héjszerkezet volt. Erőforrásnak egy négyhengeres, soros, léghűtéses, 105 lóerős Walter Minor 4-III-as motort terveztek beépíteni. A futómű mechanikusan, kézi erővel volt behúzható. Az addig elkészült terveket a HTI elfogadta, és biztosította a pénzt a gyártáshoz. A HM 1948. május 22-én az első két példányt az akkor élig tetszhalott állapotban lévő Dunai Repülőgépgyárnál 150 ezer forintos irányáron rendelte meg. A repülőgép minél gyorsabb gyártása miatt úgy döntöttek, hogy az első gép faszerkezetű szárnnyal épüljön, s csak a második legyen teljesen fémépítésű.
A gyár ígéretet tett arra, hogy a prototípus gyártásával párhuzamosan elkezdik a második gép építését is. A gyártás közben azonban számtalan problémával találkoztak, ami hátráltatta a munkát. Elsősorban hiányzott az ötvözött alumínium lágyításához szükséges sófürdő. Ez korábban a gyár összes műhelyében a rendelkezésre állt, de a bombázások alatt a kádak tönkrementek, és azóta sem javították ki őket.
...
Folytatás az Aeromagazin 2010/02. februári számában! |
