A lehető legkisebb örömmel jelentem, hogy modern, számítógépes világunk újabb játékomtól fosztott meg. Szépen, fokozatosan, csak úgy, hogy ne fájjon, hogy aztán magától értetődően ezt is dicsőségjelentésként publikálják szerte a világon, így kis hazánkban is.

„Paperless”, azaz papírmentes. Mármint ügyintézés, dokumentálás és egyebek, a zöldek nagy boldogságára. Ugyanez a helyzet a repülőjegyekkel is, amelyeket manapság már az otthoni számítógépen jól-rosszul kiprintelt cetlik helyettesítenek, míg a légitársaságoknál vagy az utazási irodákban kézzel írt, esetleg kinyomtatott jegyfüzetek fokozatosan kivonulnak az életünkből. És a filozófia mai állása szerint ami nincs, azt nem is lehet gyűjteni. Önös megközelítésem szerint kár, mert kortörténeti dokumentumnak számítanak, és maradandóak. Ellentétben az előbb-utóbb tökéletesen kifakuló nyomtatott cédulákkal.

A kezembe került legrégebbi magyar repülőjegy nagy fájdalmamra nincs a birtokomban. Kunár György barátom feneketlen gyűjteményét szaporítja, az ő engedélyével mutathatom most be a Magyar Légiforgalmi R.T. „körrepülési jegyét”, amely egyértelműen sétarepülésre jogosít (1. kép). Nem egyértelmű, hogy melyik évben adták ki, mert a hátoldalán lévő dátumpecsétet épp ott tépték ketté, ahonnan ez kiderülhetne. 1930-valahányról lehet szó, talán 1936-ról, amikor a Malert egy Junkers F.13-assal végzett sétarepüléseket a Balaton körül. Erre a „balatoni körrepülés” feliratú körpecsét utal. Ha értelmezzük a jegy szövegét, arra a következtetésre juthatunk, hogy a Malertnek ez volt az egyetlen jegytípusa a sétarepülésekre, mert a légitársaság „társaskocsit” csak a Budapest belvárosában lévő Vadászkürt Szálloda és a Mátyásföldi repülőtér között működtetett, a Balaton környéki üdülőtelepeken viszont nem volt ilyen kiegészítő szolgáltatás. Érdekes lenne a korszak más repülőjegyeit is szemrevételezni – és még inkább a gyűjteményemben tudni –, de sajnos erre eddig még nem volt lehetőségem.

A nálam meglévő legrégebbi magyar repülőjegyek a Maszovlet belföldi korszakát idézik (2–3. kép). Az egyik csupán egyetlen útra készült, a másik pedig kettőre, oda-vissza. A jegyek ugyanabból a forrásból kerültek hozzám, Gálék – esetleg Gállék? – talán 1953-ban vagy 1954-ben utazhattak Miskolc és Nyíregyháza között. A két időponti határt biztosnak vehetjük, mert a jegy hátoldalán a MÁV Jegynyomda 1953-at jelölte meg gyártási időpontként, és mint tudjuk, 1954 végére a Malév már felváltotta a Maszovletet. A feltételezett időponthoz képest sokkal fontosabb az az információ a számunkra, hogy a két város között egy út 40 forintba került, és hogy a retúrjegynél a Maszovlet gyakorolta a már a háború előtt nemzetközileg szokásos tízszázalékos kedvezmény elvét.

Valószínűleg 1958-ban rendszeresítette a Malév a 4. képen bemutatott jegytípust, bár Mr. Kuti 1962-ben repült vele Szocsiba, feltételezhetően egy Ibusz-csoporttal. Számomra azért érdekes a dolog, mert emlékeim szerint az Aeroflot csak sokkal később, talán az 1960-as évek legvégén nyitotta meg menetrend szerint közlekedő Budapest–Kijev–Adler szezonális járatait Il–18-asaival. Persze az emlékezet igencsak csalóka, arról nem is szólva, hogy már lényegesen korábban is indíthattak charterjáratokat. Bárhogy is legyen, négykuponos, több repülőteret is feltüntető jegyről van szó, és ez azt igazolja, hogy – legalábbis elméletben – a budapesti utasoknak Kijevben újra be kellett jelentkezniük a belföldi járatra, a Szocsiba továbbinduló gépre. Magam 1975-ben ugyanezt az utat tettem meg, és arra pontosan emlékszem, hogy kiengedtek minket a tranzitból, de arra aztán végképp nem, hogy ismét sorba kellett volna állnunk egy check-in pultnál, hogy feljussunk ugyanarra a gépre, amely Pestről jött és Szocsiba ment tovább.

...

Folytatás az Aeromagazin 2010/05. májusi számában!