Sokakban felvetődik a kérdés, hogy a Douglas repülőgépgyár, amely olyan tudatosan, az 1-estől egészen a 10-esig számozta polgári repülőgéptípusait, miért hagyta ki az 5-ös számot. Nos, nem hagyta ki: a DC–5-ös igenis létezett, ráadásul egy időben úgy tűnt, hogy komoly házi versenytársa lesz a DC–3-asoknak.

Az orrkerekes, felsőszárnyas, kétmotoros típust 1938-ban kezdték tervezni a Douglas El Secundóban lévő üzemében a híres Ed Heinemann vezetésével, a Douglas Model 7A és a DB–7-es gyári jelzésű (ezek voltak a későbbi Boston és Havoc bombázógépek alapjai) gépen szerzett tapasztalatok alapján. Az elképzelés az volt, hogy a még gyermekcipőben járó, nagy teljesítményű DC–4-es és a már jól bevált DC–3-as közötti kapacitásűrt töltsék ki a minden szempontból modernnek számító, eredetileg 16 utas szállítására szánt repülőgéppel. A DC–5-ös prototípusa még 1938-ban elkészült, és ezzel párhuzamosan gyártották le azokat a törzselemeket is, amelyeket a töréspróbák során kellett felhasználni. Miután ezek a tesztek kielégítő eredménnyel zárultak, 1939. február 20-án a prototípus is a levegőbe emelkedhetett Carl Cover berepülőpilótával a vezetőülésben.

Az első repülés és az azt követő kísérleti repülések olyan simán zajlottak, hogy feljegyzés szinte nem is maradt róluk. A típus kiváló tulajdonságai hamar meggyőzték az első légitársasági megrendelőket. A KLM például még a prototípus repülése előtt, 1939. január 13-án négy gépre írt alá szállítási szerződést 1939 végén történő átadással, a Pennsylvania Central Airlines hat, a C.A.D.T.A. Columbia légitársaság két DC–5-öst rendelt. A típusra felvett utolsó megrendelést a brit közbeszerzési minisztérium adta fel 1939. augusztus 30-án kilenc, a British Airways számára beszerzendő repülőgépre. A KLM az európai vonalaira szánta a 22 utasüléssel beszékezett gyors és modern utasszállító gépet, amelyet 1939-ben már forgalomba is akart állítani. Ugyanez volt a szándéka a korabeli British Airwaysnek is (amelynek valójában semmi köze sincs a mai British Airwayshez…), amely akkori tervei szerint 1940 tavaszától elsősorban a London–Amszterdam és a London–Berlin vonalain használta volna a húsz utasüléssel berendezett DC–5-ösöket. A brit légitársaság már azt is előre tudta, hogy az új típus első példányát a New York-i Floyd Bennet Field repülőtéren veszi majd át 1940 februárjában, sőt a brit légügyi hatóság már ki is adta az első gép előzetes brit lajstromjelét (G–AFYK).

...

Folytatás az Aeromagazin 2007/04 április számában!