2024 március 28

RSS Facebook

2013. február 26. kedd, 14:41

Lefaragta szén-dioxid kibocsátását a Budapest Airport Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)


Éves szinten összesen 10 százalékkal mérsékelte szén-dioxid kibocsátását a Budapest Airport. A budapesti repülőteret üzemeltető cég 2012-ben számított emissziós adatai alapján megállapítható, hogy több mint egy teljes havi átlagos CO²-mennyiséggel csökkent a légikikötő úgynevezett karbon lábnyoma, ami az éghajlatváltozást előidéző környezetterhelés elfogadott nemzetközi mutatószáma.







A kibocsátás újabb jelentős csökkenése egyrészt a forgalom-visszaesés számlájára írható, másrészt a Budapest Airport tudatos energiaracionalizálási tevékenységével magyarázható. Tény, hogy a Malév, mint bázis légitársaság összeomlása (2012. február 3.) önmagában is jelentős csökkenést eredményezett a szén-dioxid kibocsátásban. Emellett a repülőtér folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben (akkor 8,9 %-kal nőtt az utasforgalom) is csökkent, méghozzá közel 8 százalékkal. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni a repülőtéren. Ez a mennyiség hozzávetőleg megegyezik egy teljes őszi hónap fogyasztásával vagy 280 családi ház éves energiaigényével és a felhasználással együtt járó szén-dioxid kibocsátással.

A Budapest Airport 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében. A program részeként a vállalat egyebek mellett felújította a futópályák és repülőgép állóhelyek, valamint az irányítótorony fénytechnikai rendszerét, továbbá – hatékony létesítménygazdálkodásának köszönhetően - jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. A Budapest Airport egyedi céljaira fejlesztett napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, amely akár a teljes terminál használati-melegvíz ellátását is biztosítani tudta. Ezen felül a Budapest Airport speciális szélturbinákat helyezett üzembe az egyik szolgálati parkoló területén.

A Budapest Airport környezetvédelmi erőfeszítéseit korábban az európai repülőterek szakmai szervezete (ACI Europe) is elismerte azzal, hogy úgynevezett karbon akkreditált minősítést adott a budapesti repülőtérnek. Az akkreditáció egy kizárólag repülőterekre kidolgozott nemzetközi minősítési rendszer, melyet a szektor üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentésének elérésére hoztak létre. A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján nem csak a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépkocsik üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi-, közösségi kapcsolatok és munkabiztonsági igazgatója kijelentette: „A közhiedelemmel ellentétben a repülés és a repülőterek a közlekedés egyik legtisztább és legbiztonságosabb ágának számítanak, különösen, ami az elért széndioxid kibocsátás csökkenést illeti. Továbbra is fontos célunk, hogy fenntartható módon, a környező települések lakosságának igényeivel összhangban folytassuk a repülőtér fejlesztését. Ennek az idén nemcsak a széndioxid-kibocsátás további csökkentése lesz az eszköze, hanem annak a korszerű hajtómű-próbázó helynek a megépítése is, amely ismét jelentősen redukálja a repülőtér környezeti zajterhelését is.”

Budapest Airport