2024 március 28

RSS Facebook

2012. december 03. hétfő, 13:38

Egyre több a feladata a kabuli repülőtér magyar őreinek

Értékelés:
(0 értékelés)


Egyre növekvő terhek mellett végzik feladataikat a kabuli repülőtér őrzésével megbízott magyar katonák; a 2014-es kivonulásra való felkészülés már megkezdődött, emiatt már most jelentősen nőtt a forgalom Afganisztán fővárosának repülőterén - mondta Benda László ezredes, a kabuli repülőtér földi védelmi erőinek parancsnoka szombaton az MTI különtudósítójának adott interjújában.








A parancsnok elmondta: az elmúlt évekhez képest körülbelül 350 százalékkal megnőtt a reptér populációja, mivel minden szövetséges nemzet megpróbál előnyös helyhez jutni a várható kivonulásra; a NATO tervei szerint az országban harcoló koalíciós erők - több lépcsőben - 2014 végére hagynák el az országot. A légi bázison jelenleg harmincöt nemzet több mint ötezer állampolgára dolgozik, de havonta akár tizenhárom ezren is megfordulnak ott - mondta.

A reptér földi forgalma is jelentős, hiszen naponta mintegy ötszáz NATO-jármű, illetve közel nyolcszáz civil személy lépi át a magyarok által védett kapukat, és nyolcvan olyan kamion, amelyeket teljesen át kell vizsgálni. Az átvilágítást egy nagy teljesítményű szkennerrel végzik, amely képes 3D-s képeket készíteni a teherautók legkisebb csavarjairól is, maximális teljesítményen hatmillió voltot fogyaszt a tízmillió dollár értékű gép - hangzott el.

A reptér Kabul északi részén fekszik, vonzáskörzetével együtt tizenöt kilométer széles és tizennyolc kilométer hosszú területet fed le. A tényleges repülőtér ennél jóval kisebb, de például a magyarok által felügyelt rész is eléri a mintegy hatvan hektárt - mondta az ezredes. A parancsnok szerint mostanában a felkelők leginkább rakétabelövésekkel támadják a repteret, illetve az annak közelében lévő kormányzati és NATO-központot, az elmúlt hónapokban több ilyen - pontosan nem irányítható - rakéta is becsapódott a bázis területén és annak környékén, ezek többnyire csak anyagi kárt okoztak, de volt halálos áldozata is az akcióknak. Elmondta azt is, hogy a második legnagyobb veszélynek az öngyilkos merényletek számítanak, illetve ezeket követik az összetett támadások, amikor már kézi fegyvereket is bevetnek a felkelők.

Afganisztán-szerte növekszik az úgynevezett „green on blue" támadások száma is, amikor az ellenség beöltözik a szövetséges erők egyenruhájába (általában az afgán hadsereg uniformisába), majd beszivárognak a NATO-erők közé és merényletet követnek el. Ilyen támadásról 2007-ben még csak két esetben érkezett hír, míg idén már negyvenhármat követtek el - tette hozzá. Egyre nagyobb problémát jelent Kabulban a mágneses bombák elterjedése, amelyeket általában járműveken helyeznek el, illetve gondot jelent az újfajta öngyilkos merényletre alkalmas ruházat megjelenése is, amelyet robbanóvegyülettel itatnak át, és csak egy apró, néhány centiméteres, így nehezen felfedezhető gyújtószerkezetet tartalmaz.

Benda László hangsúlyozta, hogy magyar katonát még nem ért támadás a kabuli repülőtér őrzése közben. Afganisztán fővárosának repülőterét jelenleg mintegy kettőszázharminc magyar katona őrzi, de ennél valamivel többen teljesítenek szolgálatot más beosztásban a fővárosban. A honvédség 2013 márciusában kivonja tartományi újjáépítési csoport (PRT) elnevezésű kontingensét Baglán tartományból. Ezzel egy időben befejezi a tartományi fejlesztési tevékenységét is, ugyanakkor a NATO felkérésére idén október 1-jétől hat hónapon keresztül a magyar fél látja el a kabuli nemzetközi repülőtér katonai védelmét.

MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)