2024 március 28

RSS Facebook

2012. november 30. péntek, 13:49

Újabb fontos lépés - Van már remény a repülőorvos-utánpótlásra Kiemelt

Értékelés:
(2 értékelés)


Dr. Hardicsay Gábor hatósági főorvos, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal repülőegészségügyi osztályának vezetője, a szakma doyenjének számít. Hivatását olyan komoly szaktekintélyektől tanulta, mint Prof. dr. De Chatel Rudolf és dr. Gerő Andor.








Mint oly sokan, ő is már apró gyermekként elkötelezte magát a repülés mellett. Modelleket épített és pilótának készült, de az akkori szabályok értelmében szemüvegesként ezt az álmot nem válthatta valóra. Ám egy vargabetűvel később újra utat talált a repülés világába, immár orvosként. 1975-ben, startorvosként kezdte meg pályafutását, amely töretlen ívvel vezetett jelenlegi beosztásához. S míg az évtizedek során lankadatlan lendülettel egyre mélyebbre ásta magát a repülőorvoslásba, mindvégig ott lebegett előtte a cél, hogy a pilóták ne az ellenségüknek tekintsék, hanem a barátjuknak, aki értük dolgozik, nem ellenük. S ezért az elismerésért nemcsak a hivatalában tett meg mindent, hanem a hazai és nemzetközi konferenciákon, bizottságokban is, ahol mára komoly tekintélyt vívott ki magának. Pár éve örömmel számolt be lapunk hasábjain az akkor aktuális újdonságokról, de azt is hangsúlyozta, hogy sok még a tennivaló. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai repülőorvoslás, így újból meglátogattuk őt.

– Az alapelv mit sem változott. A legfőbb feladatunknak ma is azt tartom, hogy a jelentkezők számára megtaláljuk a hivatásuk, életcéljuk, hobbijuk folytatásához a megfelelő körülményeket. A merev szabályok legtöbbjéről azóta már bebizonyosodott, hogy butaság, s a változások után is minket igazolt az élet. Most éppen azon dolgozunk, hogy megteremtsük az utánpótlást is, hiszen sem szakmai okok, sem a szolgáltatás rendje nem indokolja, hogy az országban csak két helyen: nálunk, a Merényi Kórházban, illetve a Kecskeméti Repülőorvosi Központban működjön teljes körű jogosítással rendelkező vizsgálóhely. S hogy országosan ezt csupán kilenc, úgynevezett sportvizsgáló hely egészítse ki. Ezt eddig az Egészségügyi Minisztérium és jogutódainak „szakértői” gátolták. Mára azonban nem védhető ez az álláspont, hiszen a 2011. szeptemberi audit során ez is súlyos hiányosságként szerepelt a megállapítások között.

Eddig szinte teljesíthetetlen feltételek elé állította a szakterülettel rokonszenvező orvosokat a rendszer, mivel a szükséges szakvizsgát két év alatt lehet megszerezni, de ezt, mint ráépített szakvizsgát, négy éve törölték, így repülőorvostanból csak alap szakvizsga szerezhető, négyéves képzési rendszerben. Ám még alapszakvizsgaként is megszerezhetetlen ez a képesítés, mivel egyetlen egyetem sem hirdet rezidensi helyet repülőorvostanból, hogy igazolni tudják az előírt kétéves szakmai gyakorlatot. S a „22-es csapdáját” csak tovább súlyosbítja a tény, hogy közben a pilóták helyzete is nehezebb lett, hiszen nőtt a várakozási idő, és olykor több száz kilométert kell utazniuk, vagyis ez cseppet sem teszi korszerűvé a szolgáltatást.

– Mit szeretnének elérni?

– Az utánpótlás, a hivatal és a pilóták számára is az lesz az elfogadható, ha sikerül kivívnunk, hogy megszűnjön az indokolatlanul szigorú követelményrendszer, és a valósághoz igazodjanak az elvárások, ahogy a világ többi országában. Azt szeretnénk, ha az ország területén egyenletesen elosztva működnének a vizsgálóhelyek. Így kinevelődhet a következő generáció, és a pilóták számára is egy korszerűbb, kényelmesebb szolgáltatást tudnánk nyújtani. Az EU ajánlásában is az áll, hogy a pilótáknak 60 km-en belül kell vizsgálóhelyet biztosítani... Az audit során 2011. december 31-ét jelölték meg e hiányosságok pótlásának dátumaként, és ha késéssel is, de 2012. április 11-ére teljesítettük is az elvárást. Mivel az uniós előírás szerint 60, illetve 60 plusz 60 órás tanfolyamon elsajátíthatók azok az ismeretek, amelyeket a szakorvosoknak meg kellene tanítani, októberben indítottunk is egy 24 tanórás tanfolyamot, amelyet a jelentkezők valamennyien sikeresen teljesítettek. Ez is azt bizonyítja, hogy – akárcsak a modellt alkalmazó 43 országban – nálunk is működik a dolog. Örömmel láttuk, hogy a tanfolyamon részt vett öt olyan orvos kolléga is, akik már hosszú évek óta repülnek/ejtőernyőznek, de eddig orvosként nem tudtak bekapcsolódni a munkánkba. Rövidesen indul egy újabb tanfolyam is, ahol a hiányzó 36 tanóra anyagát tanulhatják meg a jelentkezők, és utána egy sikeres vizsgával bizonyíthatják, hogy elsajátították a repülőorvosi minősítéshez szükséges ismereteket.

Pozitív hír az is, hogy a három kollégánk közül, akiknek az életkoruk miatt nem hosszabbították meg az engedélyét, a rendelet módosítása után ketten már visszatértek közénk; így lehetőségük lesz arra, hogy a fiataloknak átadhassák a tapasztalataikat.

A hatóság munkájában a legutóbbi auditnál nem találtak hibát, a findingok mögött a minisztériumot nevesítették meg...

A pályám kezdete óta egyformán fontos számomra a hivatásom és a repülés ügye, s ezt elmondhatom a kollégáimról is. Így bizakodóan várjuk, hogy felszálljon a fehér füst, amely újabb jó hírt hordoz a repülőorvosok és pilóták számára egyaránt.

 Vincze Mara

Cikkünk a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával készült!