2024 március 29

RSS Facebook

2017. március 02. csütörtök, 10:46

BER: Brandenburg az idén sem nyílik meg Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

2017 januárjában már bizonyos lett, hogy a német főváros új, csúcstechnológiát megjelenítő repülőtere még az idén se várja az utazó közönséget. A határidő halasztások hivatalosan a hatodiknál tartanak. A megrendelők és a kivitelezők egyetlen dologban jutottak közös nevezőre: egyformán tanácstalanul élik meg a legendás német pontosság kudarcát.

Michael Müller 2014 decembere óta Berlin polgármestere, ám beiktatásakor aligha gondolta, hogy a következő három évben állandó programként fogja bejelenteni a német főváros új repülőtere megnyitásának újabb és újabb dátumait. Az idén januárban Erfurtban óvatosabb volt. Csupán annyit közölt, hogy 2017-ben bizonyosan nem lesz megnyitó.

A fantomrepülőtér naponta egymillió euróba kerül, a bérlő nélkül üresen szunnyadó belső terek havonta húsz millió eurót nem keresnek meg a reménybeli üzemeltetőknek. Berlin polgármestere eközben kénytelen arról beszélni, hogy a megnyitás bizonyossága legfeljebb 2019-re, vagy 2020-ra válhat valósággá.

Ha nem Németország harmadik legnagyobb repülőteréről lenne szó el se hinnénk, hogy a tűzrendészeti műszaki hiányosságok, füstelvezető rendszerek és tűzoltó vízvezetékek teljes cseréje a lakosság szeme láttára történik. A német média, különösen az internetes oldalak, naponta ontják a beszámolókat a fejleményekről.

Olvasóink a BZ online híradásában sokat mondó videobeszámolót is találnak e véget érni nem akaró berlini beruházási szomorújátékról itt:

http://www.bz-berlin.de/berlin/michael-mueller-bestaetigt-flughafen-ber-eroeffnet-nicht-2017


(meruk)