2024 március 29

RSS Facebook

2017. február 24. péntek, 07:49

Hét Föld szerű bolygó a Trappist-1 rendszerben: némelyikük akár élhető is lehet

Értékelés:
(1 értékelés)

Az a kérdés, hogy van-e a Földön kívül élet, vagy még annál is messzebbre nyúlva, értelmes élet létezik-e rajtunk (földieken) kívül, régóta foglalkoztatja az emberiséget. A fantasztikus könyveken és filmeken túl az igazi lehetőséget hogy ezt a kérdést kutassuk, a tecnológiai fejlődés(ünk) tette lehetővé. A hozzánk legközelebb lévő csillag az Alfa Centauri rendszerben lévő Proxima Centauri is 4.5 fényévnyire van tőlünk, ahonnan a fény is csak évek alatt ér hozzánk. A Földön a rádiótechnológia (TV, rádió, radarok) nagyjából az elmúlt 100 év termékei. Ha eltekintenénk attól, hogy a rádióhullámok a távolság négyzetével veszítenek energiájukból ahogy elhagyják a Földet, akkor a földi civilizációt más értelmes lények az „éterbe” való belehallgatással nagyjából 100 fényévnyi távolságból vehetnék észre. Hiszen az első távíró adás kísérletek valahol az 1800-as évek végén történtek. Persze az első adások nagyon gyengék voltak itt a Földön is, így a távolságot redukálnunk kell arra az időre, amikor már elég erős adóberendezések voltak a Földön, mondjuk 50 fényév távolságra.

A mi civilizációnk többféle módon is keresi az Életet odakinnt, a mi Nap-rendszerünkön túl. Az egyik módszer, hogy figyeljük a bejövő rádióhullámokat, és értelmes élet nyomait kutatjuk a rádiózajban. Ez hasonló ahhoz, ahogy a mi földi TV és rádió zajunkból egyszer majd egy másik bolygón rájönnek, hogy a zajban értelmes élet kommunikációja zajlik. A másik, hogy életre alkalmas bolygókat keresünk földi vagy Föld körüli pályán tartózkodó nagy érzékenységű mérőeszközökkel. A más világok felé haladó műholdak vagy űrhajók egyenlőre nem nagyon játszanak szerepet a Naprendszerünkön túli kutatásban, hiszen ahhoz  a jelenlegi űr-hajtás technológiai nem elegendő hogy akár a legközelebbihez eljussunk.

Az élhető bolygók (exobolygók közötti) keresésében egy komoly felfedezést jelentett be a NASA a napokban: a Trappist-1 vörös törpe naprendszerben a Spitzer infravörös tartományban dolgozó űrteleszkóp segítségével hét bolygót fedeztek fel. A hét bolygót látni nem lehet, mert az ő napjuk fénye nem elegendő ahhoz hogy megvilágítsa őket annyira, hogy 39 fényév (ilyen messze vannak) távolságából bármilyen emberi eszözzel látni lehessen. Viszont a tudósok a Spitzer űrtávcső infravörös szenzoraiból származó adatok alapján a napjuk fényerősségének változásából és földi számítógépes szimulációkból kiszámították, hogy hány és nagyjából milyen tömegű bolygó keringhet az ottani „Nap” körül. A vörös csillag fénye és így a hője is kisebb, mint a mi napunké, így az a tény hogy a bolygók a Vénusznál is közelebb vannak hozzá nem jelenti azt, hogy ott a felszíni hőmérséklet elviselhetetlen lenne. Sőt. A tudósok számításai szerint van olyan bolygó a felfedezettek között, amelyen a hőmérséklet lehetővé teszi hogy a víz se nem kőkemény jég, se nem tűzforró pára legyen. Tehát akár az Élet valamilyen formája is létezhet rajtuk.

A hír arra adhat bizonyosságot, hogy érdemes a Naprendszeren túli világokat kutatni, mert akár belátható időn belül eljuthatunk más bolygókon lévő életjelek felismerésére.

A felfedzésről többet az Aeromagazin következő számaiban olvashattok.

Fotó/rajz: NASA/JPL-Caltech