2024 március 29

RSS Facebook

2015. május 12. kedd, 10:32

Az A400M üzemanyag-rendszerét és hajtóműveit vizsgálják a baleset miatt Kiemelt

Értékelés:
(0 értékelés)

A május 9-én bekövetkezett spanyolországi A400M Atlas katasztrófa kivizsgálói a négyhajtóműves repülőgép TP400-as légcsavaros-gázturbinás hajtóműveit és az üzemanyagrendszerét vizsgálják elsődlegesen, adta hírül a bizottság szóvivője. Az MNS23-as gyári számú katonai teherszállító repülőgép – amelyet a török légierő számára gyártottak – gyári berepülésen vett részt múlt hét pénteken. A katasztrófával végződött repülés volt az újonnan készült repülőgép legelső felszállása az Airbus gyár sevilla-i San Pueblo-i repülőteréről. A gép a 09-es pályáról emelkedett a magasba, ám a személyzet rögtön az elemelkedést követően műszaki problémát jelentett, s megpróbált azonnal visszafordulni a pályára ellenkező irányból. Egy meg nem nevezett német hírforrás szerint egy idejű, többszörös hajtóműhibáról beszélt a vészhelyzet bejelentésekor a pilóta. A gépet vezető tesztpilóták ezt követően megpróbáltak leszállni az ellentétes 27-es irányból, ám az ehhez szükséges forduló közben az A400M elektromos távvezeték oszlopba ütközött, amelyet követően nagy erővel ért földet a repülőtér melletti szántásban. A gép hat fős személyzetéből – a két pilóta és két fedélzeti mérnök – azonnal életét vesztette a becsapódáskor, két másik mérnököt pedig súlyos, életveszélyes állapotban a mezőn dolgozó farmerek húztak ki a roncsok közül. Őket kórházba szállították.

A vizsgálat alá volt TP400-as hajtóműveket az Europrop International gyártja, s az A400M egyik legbonyolultabb alkotóelemei. A légcsavaros gázturbinák 11000 lóerős (8203 kW) tolóerőt állítanak elő egyenként, amely az egyik legerősebbnek számít ebben a hajtómű kategóriában a nyugati gyártók között. Ugyanakkor éppen ennek az erőforrásnak a kifejlesztése okozott komoly csúszást korábban az A400M program menetében.

A repülőgép fedézeti adatrögzítőjét és a pilótafülke hangrögzítőjét is megtalálták május 10-én a kivizsgálók és már meg is kezdődött azok kiértékelése a spanyol fejlesztési és honvédelmi minisztéium közreműködésével.

A szerencsétlenül járt gépet júniusban vette volna át a megrendelő, a török légierő, amely korábban már kapott két példányt a típusból. A baleset miatt a brit véldemi minisztérium leállította addig a flottájában lévő két A400M repülését, ameddig ki nem derül a baleset oka. Hasonló módon járt el a német és a maláj védelmi tárca is. Franciaország továbbra is engedélyezi saját A400M gépeinek a repülését ha szükséges, jelentette ki a francia védelmi minisztérium. A francia Atlasok ez idáig már 1700 óra repülést teljesítettek problémamentesen, tette hozzá a francia légierő szóvivője.

Az Airbus Defense and Space eddig 12 darab A400M-et adott át a megrendelő légierőknek, 6-ot a franciáknak, kettőt a RAF-nak, kettőt a törököknek és egyet-egyet a németeknek és a malájoknak.

Az Airbus tervei szerint ma, azaz május 12-én folytatják tovább a berepülési feladatokat az A400M típussal.